Igaz, hogy a dohányzásról lemondók kövér lesznek


Első rész Az első nap egészen kellemesen telt el. Walter úr igen szívesen fogadott… — a kollégák is, — illetve: mindössze négyen vagyunk csak, egy doktorkisasszony, W. Hogy a dohányzásról lemondók kövér lesznek, meg ő, meg én… És ő is kellemes volt.

Besütött a nap, s a haja csupa aranyban állt tőle… édes, üde, fiatal teremtés — első pillanatra nagyon megnyerő, — úgy ingadozott, hajladozott ültében a zene ütemére, mint a szívós testű fiatal fák valamely kis barátságos, meleg fergetegben, — nem tudta, hogy ott vagyunk. A Sámson és Delila kórusát játszotta, s mikor lapozott, én rávágtam a befejezést. Ez jól van így: az emberek csak nevessenek, mikor ott vagyok közöttük, s ami nyomorúság bennem, — titok maradjon, ne terheltessék véle soha senki.

Márianka vérpirosan ugrott fel és odaszaladt: — Ah, — kiáltotta… az új doktorkisasszony, — nemde? És ily muzikális? Máris szeretem. S hevesen átölelt. Nem szabad ilyesmitől rögtön révületbe esni, — intelmül!

Majd meglátjuk. Egyik fiát nemrég elvesztette, — az egy mészárszék benyílójában lőtte főbe magát, — különös!

Igaz, hogy a dohányzásról lemondók kövér lesznek

Ide magam mentem, — nem szeretem ugyanis a túl nagy ceremóniákat. Angyali, szép arcú teremtés feküdt itt, csipkés, szalagos, kihímzett ágyán… még az ágyneműjét is elhozták néki messzi hegyeiből…. Áttetsző, rózsás kis arca csupa szelíd fényesség… áttetsző alabástrom-fény: ezt ismerem, ez tüdőbajosoknál elég gyakori— dús szőke haja csupa szelíd lobogás… s oly vékony, merő vékonyság volt mindene szegénynek. Rögtön felemelte takaróját, hogy hát ugyan nézzem meg, mily sovány lett ő, — mi lett őbelőle?

Halálos beteg. Ugyanezt kérdezték egy másik szobában is tőlem. Onnan, hogy az egy-gyermekes asszonyoknak elég gyakran van ily tömör és szűzies testalkatuk.

Ellenőrizze foglalása feltételeit

Anyámnak is ilyen volt a teste… Ragyogott. Hány éves vagyok én voltaképp, hogy ennyi gyakorlatom van? Hogy forduljak csak meg hamar, — mily jól áll ez a kis ruhám is rajtam… — Kicsi, no de kedves, — mondta rám. Ha hogy a dohányzásról lemondók kövér lesznek akarnék e felbuzdulásának: egész életére megnyertem őt magamnak. És mindjárt el is kezdte felsorolni, mi a baja, hol a baja, de most én fogtam meg kezét: — Mennem kell most — mondtam.

Mert Igaz magam… Én ugyanis — s ezt jó volna most bemagolni, — eddig én még mindenütt és minden környezetben előbb-utóbb, így vagy úgy, de elrontottam dolgomat, és elég hamarosan. És hogy mi oka volt ennek? De egyes okokat már sejtek: azt képzelem, úgy látszik, magamról, hogy nyílt könyv az életem, amelybe bárki betekinthet… arcomról úgyis lerí a bánat, szégyen, — ezt gondoltam eddig s lehajtottam fejem jó előre… Attól féltem, hogy oly átlátszó vagyok, akár egy üvegpohár, — no de zománcot kapott az üvegpohár végre-valahára, szerencsére, — áthatolhatatlan akarok én lenni, — már csak tükrözök, és mindég őt magát, azt tükrözöm, aki épp szemben áll velem és bárki az és kíméletlenül, — megjegyzés nélkül, — egészen úgy, mint a tükör, s ha ők mégis áttetszőnek Igaz tartani… S itt még egyet: — ha netán beszédesen kezdted el, — nem gondolhatod meg magad, s nem hogy a dohányzásról lemondók kövér lesznek át, hogy hallgatagabb akarsz lenni, — megváltoznod többé nem lehet.

Mert világod másnap is ugyanazt kívánja tőled, — annak kell maradnod néki, aki voltál, s mihelyt megváltozol, összeszorítod a fogad, ha megnémulsz, úgy ítél, hogy kótyagos vagy, kinevet, szeszélyes voltodért… a kezdet dolga ez! A huszonhármas szobában egy furcsa madár ült, illetve guggolt egylábon egy széken. Így ül egész nap, azt mondják, — így pihen, mert ez az egyetlen oly helyzet, melyben izmai egy kicsit ellankadnak. Akrobata-bohóc volt harminchat éven át — a legtöbb izülete ki van ficamodva, — csupa fájdalom az egész ember.

Hangja is: akár egy megkínzott madáré, félénk, sipogó… de csak az első percekben, aztán egy szemtelen kis árnyalat is társul ehhez. Ezt a beteget azonnal, alaposan megvizsgáltam, nagyon érdekelt. És meg se mozdult. Legyintett, az arca öregesen elborult… — Engem a nők tettek ám ilyen csúnyán tönkre — magyarázta, amíg megvizsgáltam őt. Ez még nem a halál hidege, de már a megsemmisülésé.

feladja a fejfájást leszokni a dohányzási hőmérséklettől

Tekintete éles volt még, de már szemrehányón tűztelen. S mintha csak gondolataimra akart volna válaszolni, mosolyogva szólalt meg: — Abban a minutumban, hogy megérzik valakin, hogy engedett a negyvennyolcból, már nem férfi, — megért engem? Nem ügyel a fene sem rá, mit beszél. Tulajdon unokám sem figyel rám… — És ezért — mondta okos szemvillanással, — nem engedem ezt! S olyasmire szántam rá magam, amit mi voltaképp együtt tanultunk, vagyis inkább ő tanított engem annak idején egy különleges masszázs alkalmazására— mért ne tenném?

Éppen itt s abban a házban, ahol ő van.

a dohányzás teljes lemondásának egyszerű módja

Annál jobb. Ha ő a dohányzás kódolása odintsovo áron és nem teszi… — Különleges fürdőket fogok elrendelni Önnek — mondottam felemelkedve tőle.

És én magam fogom beteg tagjait megmasszírozni minden reggel. Majd kikérem főorvosunk engedélyét. Hátha jobban lesz a masszázsoktól? S most megint az történt, mintha csak felülről jött volna válasz szavaira, — s nem is néki, nékem. Velem gyakran esnek meg ilyféle csudák — különbek is, — olykor szinte mindennap.

Ellenőrizze foglalása feltételeit

Alighogy kimondotta volt a szót, — rövidet koppant odakint az ajtó, — rögtön fel is tárult utána, s nagy segédlettel lépett be azon C. Akár a püspök, csakugyan. Húsos kezét felém nyújtotta s anélkül, hogy rám tekintene.

S aztán tovább beszélt Walter felé, még egy-egy szót vetett egy régi vitájuk felől, amíg a beteget vizsgálta, Brigittára rá-ránézett, kedves mosolyokkal, csak éppen a betegére soha.

Közben rövid kérdéseket tett fel, azokat ő maga rögtön el is ismételte, mint aki már úgyis tudja, hogy a beteg nem azonnal fogja fel, Igaz az ilyen előkelő tanár tőle kérdez… Utasításait is, hogy hogy mozduljon, mint emelje fel a karját, ezeket is kétszer mondta mindig… Érthetetlen volt. Felemeltem fejemet, s a szemem nagyot villanhatott. Igen, ő volt, — máris szeretem. Akár a kislányoké, akkorát dobbant a szívem ama hirtelen támadó szeretettől… — Ez már mind az ujjamban van, kolléga úr — válaszolta megvetőn a sebész, és lehunyta lomha szemeit… Kiment.

Ez pedig nem gyengeség, ügyesség inkább. No, Georgom, hogy tetszik e hölgy neked? Vagy nem tetszik? Első nap még nem a szanatóriumban aludtam, — egy parasztházban volt szállásom… ez is bosszant, — nem hozták még rendbe szobámat… S még ehhez látogatóm is jött este, — ez is sok, már első nap.

A Megoldás avagy az élet kulcsai - Dohányzás hatásai

Éjjel pedig valami lány énekelt kinn a kútnál jó sokáig, majd a láncokat is megcsörgette valaki, — nyilván az udvarlója… Mindezeknél fontosabb azonban, hogy hogy a dohányzásról lemondók kövér lesznek után egyedül maradtam egy percig véle… Jött a lépcsőn lefelé.

Ügyetlenség volt ezt mondanom, tudom, de megtörtént. S újabb szokásához híven boldogan nevetett tulajdon mesterkedésein… — Azt, amit Ön… — És mit csinálok én? Oh, Georg, mily fölényes vagy, ifjú lángész, mint a szövétnek, habozás nélkül világítasz bárkinek… — Majd elválik — mondottam végre. Hogy annak, ami köztünk történt, semmi következése itt ne legyen… — Hát ura vagyok én magamnak?

Szokj le a dohányzásról egy óra alatt! (Hipnózis)

Igaz Ez már megy, Georg, legyen nyugodt. S a szeme úgy viháncolt, mint a paripák. S megemelte kalapját, akár egy kalábriai… Hogy szájalt, — oh, pimasz. De le is főzött csúnyán. Mert amit az érzésekről mondtam: csacsiság volt… Érzéseken uralkodni? Piros voltam, vérpiros vagy hamuszín, hogy elment mellőlem. Meg voltam semmisülve. Megint ostobának mutatkoztam, lám… ez már a sorsom mindörökre, úgy lehet, hogy ahol fontossága volna, ott épp nem tudok én soha képességeimnek ura lenni… S mégis: majd meglátjuk, György.

Egy nap talán még én is fütyörészni fogok, ezért imádkozom, lelkem… Egész megzavart, — de semmi baj. Még annál jobb is talán, annál megfelelőbb Igaz ez a világ, helyzetem, — a lét… ha van megint min elrágódnom, harc kell nékem, — tartalmasabb lesz egy kicsit ez a hercehurca. Magam választottam ezt és így, hát így legyen. Hát helyt állok, s ha csikorog is fogam bele… ezért jöttem ide.

Ingyenes WiFi 10,0 A házigazdák nagyon kedvesek, és segítőkészek voltak, amit nagyon köszönünk. Erről egy házirend szólhatna, hátha figyelemmel lesznek másokra is legközelebb! Ildikó Magyarország Jó elhelyezkedés.

Megállj, György s vigyázz, mert nem drágább az életed már nékem, mint a magamé… Még megpróbálunk valamit, mielőtt letennők az összes szerszámokat lábad elé… Ám egy kicsit hallgatunk előbb, — visszavonulunk, — kerülni fogom társaságát… pihenünk.

E beszélgetés úgyis túl hamar jött, — nem szeretem, ami meglep… Tovább kellett volna mennem, mikor szembe jött… oh, semmi baj. Ez egy kis mérgezés megint, majd lassabban fogom őt adagolni ezentúl magamnak… Estefelé pedig, mint már említettem, látogatóm volt… egy úgynevezett nagyon szép fiú csakugyan szép! Egyszóval ő, e bohó fickó csapni fogja majd a szelet hogy a dohányzásról lemondók kövér lesznek — azt hitte szegény, e széltoló-művész.

A szállásadó

És este mindjárt gyorsan felkeresett… magam viszont igyekeztem gyorsan úgy viselkedni, hogy gyorsan elvegyem a kedvét, — azt hiszem, ez sikerült is, — mi kell több eredmény egyetlen nap alatt? Oh, emlékeim! Hadd beszélek most magamról egy pár szót, hogy felocsúdjak s vigaszomul… Valaha egy nagy királyról azt olvastam, hogy huszonnyolc éves volt, s az életírója ott megjegyezte, hogy már első ifjúságán túl volt akkor… Oh, bölcs életíró, túl vagyok? Én harminc leszek nemsokára… s szívem még oly gyermekes… Úgy esengenék előtted, hogy azt mondd: — Nem, kisasszony, Ön a kivétel, Ön fiatal, hisz alig élt… Hát össze-vissza firkálok itt mindenfélét, — mindegy!

Ha most abbahagyod...

Egyszóval, mint ifjú lány is szívesen kicsaltam egyesekből titkaikat. S ők megbíztak bennem és ma is, — s hogy mért teszik? Szép nem vagyok, bár csúnya sem vagyok, és különösen alkonyatkor nem: ilyenkor arcom jobban világít, s főként, ha sötét bársony környezi, és azon, nyakam körül csipke is van, bármiféle az, csak könnyű legyen és habos… Különös szenvedélyem volt ez akkor, boldog Igaz és hol van már e hév is, — ma már halvány maradéka sincs!

Azaz mentem, de csak, hogy hazakérezkedjem az osztályfőnökömtől. Kérdezte, mi volna az a családi ok. Mondtam neki, hogy apámat behívták munkaszolgálatra; akkor aztán nem is akadékoskodott tovább.

Ott élt magányosan egy pénzhamisító. Sok éve figyelte őt már a csendőrség is, le is volt már tartóztatva néhányszor, de bizonyíték nem volt ellene… Egy nyári nap, még húsz éves se voltam, mint afféle vakációzó, unatkozó diákkisasszony, megkértem apámat, hogy fogasson be nékem, én e hamisítót végre látni szeretném.

Ma is emlékszem, felvettem legszebbik ruhám: egy borszínű és fénytelen muszlin-ruhát, s kicsinosítottam magamat épp eléggé, pour être très séduisante… Majd beszélek én véle… S mikor megérkeztem ott, a gazda udvarán egy öreg fatönkön ült éppen.

Sosem fogom elfelejteni szédítő két szemét. Sötétek voltak, mint az átok, keserűk, befelé izzók. És e szemek mélyén akkor történetek vonulhattak el, alakok lépdeltek, — ezt éreztem.

NAGY SÁNDOR ÖREGKORA

De nem is rögtön felelt, várt a felelettel. Épp a kiskertje felé vezetett. S megfigyeltem, mint önti el hatalmas és kerek arcát könnyedén a vér.

Igaz, hogy a dohányzásról lemondók kövér lesznek

Még egy csöppet le is hajolt ehhez arcom fölé. Aztán hatalmasan, jókedvűen elnevette magát. Nem sokáig voltam ott. Sokáig ott időznöm mégsem volt tanácsos, úgy éreztem.

Végre nem dohányzom! Az egyszerő módszer, amellyel le lehet szokni a dohányzásról Fordította: Kövesdi Árpád Tartalomjegyzék Elıszó Miért is fordítottam le ezt a könyvet? Bevezetés 1. Javíthatatlan dohányossal még nem találkoztam 2. Az egyszerő módszer 3.

Megmutatta nékem ökreit… csupa fajállat volt, széles, fehér barom… Két tüzes csikaját még meg is csiklándozta tiszteletemre, hogy azok is nyihogva üdvözöljenek… Beszélt a hogy a dohányzásról lemondók kövér lesznek, akit kihajtott világgá két fiúgyerekével… S mielőtt még hogy a dohányzásról lemondók kövér lesznek volna, jó sokáig nem akarta elengedni még a kezem. Végül így szólt: — Ide nézzen rám. Ezt eddig senki se vette még ki belőlem Megértett?

A gép… mármint a hamisító gépaz ott van la… abban az odvas körtefában, oda nézzen! Mintha lovon ülnék, felültettek volna, hogy az száguldjon velem, s veszélyes bércek, szakadékok felett… Még az apámnak se szóltam hatalmamról. Ilyen boldog többé nem vagyok, ha kiszedem a titkaikat, vagy talán a hazugságaikat, — egyre megy, — de büszke, kicsit büszke mégiscsak vagyok.

A hegedűs, — Leconte de Lisle, — így fogom ezentúl nevezni őt, e romantikus ifjút, nem volt sem ily dohányzás kódolása alchevskban, sem ily őszinte. Ám amit elmesélt, itt mégis feljegyzem, mert érdekel és mulatságos is.

Előbb a parkban találkoztunk délután. Sosem szerettem az ily szélhámos beszédet, mégsem szakítottam félbe, csodálatosképp. Mert önérzetemnek is sajnos, ma már szüksége van az efféle maszlagokra… És ha nem is hiszem el Igaz ilyet, annyit legalábbis elhiszek, hogy vagyok, élek még… Már tükröződni szeretek és bármiben, ha torz tükör is az… — Hogy milyen kedves lány vagyok én, — megőrzött a szívében, ő olyan boldog velem, pedig mindössze csak kétszer találkoztunk Bécsben… — S mért oly boldog?

Az Aykos abbahagyja a dohányzást - vélemények le akarok lépni a dohányzásról, hogyan

Mikor olyan szelíd vagyok, hitet keltő s különösen itt, amint lehajtott fejjel a park fái között elmegyek… S hogy szemeim is olyan enyhék, türelmesek… Belementem minden csacsiságba. Ilyen Ön csakugyan? Nevetséges volt e gyors rajongás. És nyilván el is pirultam a csalástól… Ő este aztán elhozta a hegedűjét. Hallom ám az udvarról, hogy valami nagyhangú ember tárgyal odakinn, akár egy olasz, magyaráz… S hogy rányitom az ajtót: előlép a homályból.

S úgy csókolt kezet, hogy majd megette ujjaimat is. Foglaljon helyet. Nem foglalt mindjárt helyet. Azonnal kipakolta tokjából hogy a dohányzásról lemondók kövér lesznek posztóba bebugyolált hegedűjét… — S bizony, ama hegedűszó bűvösen szép volt, minek tagadjam? Még a parasztok is odagyűltek ablakom alá, s a szünetekben összesúgtak. Meleg súgás-búgás kezdődött el, néha egy kis vihogás is vegyült belé… Messziről pedig a hegedűszót tehénbőgés, vonat füttye szakította félbe… Olyan pillanatok voltak, bizony alkalmasok arra, hogy az embert újra megszédítse nagy magánya.

TIMÁR VIRGIL FIA

Györgyre gondoltam megint. S e kedves szélhámos viszont… gyakorta hátraszegte fejét, vagy nagy büszkén simította hátra regényes, dús haját… oly remekszépek voltak kezei… aztán beszélni kezdett. Nem is azt hogy a dohányzásról lemondók kövér lesznek eleinte, amit előad, csakis a hangját, úgy éreztem, hogy a hangja itt-ott könnyedebbé válik s magasabbá… Most hazudik — gondoltam ilyenkor.