Hogyan váltam bagollyá?

Világ életemben imádtam a kávét. Legalábbis miután végre megkóstolhattam, tizenhat évesen. Végig kísért az érettségin, az egyetemi vizsgákon, az államvizsgán, egyszerre két munkahelyen. Egyszerűen olyan szerves és elengedhetetlen része lett az életemnek, hogy soha nem gondoltam, hogy valaha még ennél többet is tudna a segítségemre lenni.

Pedig idővel találkoztam „valamivel”, ami főleg éjszakánként sokkal hatásosabban ébren tudott tartani, mint bármi más, de cserében nappal kifejezetten álmos voltam tőle, ragadtak le a szemeim és annyira szükségem volt valamire az ébrenléthez, mint még soha. Ekkor természetesen a kávé volt ismét a megmentőm. Ez a „valami”, akik inkább valakik, nem mások, mint az én csodálatos iker gyerekeim. Most már könnyen beszélek, hiszen négy évesek (habár ennek a korszaknak is meg van a maga fájdalma), de majdnem egy évig semmit nem aludtam éjszakánként, mert hol felváltva, hol szinkronban sírtak. Ilyenkor vagy éhesek voltak, vagy csak unatkoztak (esetleg zavarták egymást a sírással). Nekem, vagy apának pedig készenlétben kellett lennünk mindenféle akcióra, amivel segíteni tudjuk az alvásukat.

Az egyik kedvenc megoldásuk (ők szerették, mi gyűlöltük) a babakocsizás volt. Észrevettük, hogy nappal is mindig elszundítanak a babakocsiban, ha sétálni visszük őket, ezért egyszer kipróbáltuk ugyanezt éjszaka. Persze nem vittük ki őket az udvarról éjjel, csak az ajtótól a kapuig, aztán vissza. Ezt csináltuk egy évig, szinte minden éjszaka. A legnagyobb hidegben sem volt más megoldásunk: felöltöztünk, felöltöztettük a kicsiket is jó vastagon és koptattuk a járdát, ami összeköti a kapunkat a bejárati ajtóval.

Ebben az ádáz harcban egy szürke Dorjan Line iker babakocsi volt a legnagyobb társunk és fegyverhordozónk. Ez egyébként egy multifunkcionális iker babakocsi, tehát lehetett használni autós hordozóval, sportüléssel és mózes kosárral is. Szerencsére ennyire már nem voltak igényesek a gyerekeink. Napközben az alkalomhoz és időjáráshoz megfelelően szereltük fel a babakocsit, éjszaka pedig akármelyik állapotában kaptuk elő, nekik mindenképp megfelelő volt, csak sétáltassuk őket álomba. Télen egyébként a leginkább azt szerettem, ha a mózes kosár résszel vittük ki őket éjszaka, mert az ehhez járó rejtett „kapucni” jobban védte őket a széltől és a hidegtől, mint a többi ülés. Ez volt egyébként az az időszak, amikor arra is hajlandó voltam, hogy éjszaka kicseréljem a kosarakat, hogy mindenképp biztosítva legyen, hogy jó melegben alszanak. Nyári éjszakákon pedig a két szúnyoghálónak vettük nagyon nagy hasznát: legalábbis a gyerekek, mi aztán vakaródzhattunk hetekig (legalább volt valami, ami nem engedte, hogy napközben bealudjunk, mert folyamatosan viszkettünk). Az esővédőt szerencsére csak ritkán kellett használnunk (és csak nappal), mivel éjszaka, az egyetlen időjárás, amit nem vállaltunk be, az az eső volt. Olyankor inkább megpróbáltuk őket a nappaliban kocsikáztatni, de persze ez nem volt akkora élvezet, hiszen sokat kellett manőverezni és lassan lehetett haladni, amit ők kevésbé bírtak és ezért nehezebben aludtak el. Az autós babahordozókat használtuk a legkevésbé (nappal és éjszaka egyaránt). Mármint, ha hosszabb útra mentünk, nyilvánvaló, hogy abban szállítottuk őket az autóban és akkor csak a vázat vittük magunkkal a csomagtartóban és az autós hordozókat szereltük rá, amikor kiszálltunk. De otthon, mivel a mindkét oldalról a nagyszülők is közel lakta, az üzletek is közel voltak és a park is, így ritkábban kellett autókáznunk.

Szerettem ezt az iker babakocsit, amit egyébként nem is személyesen vásároltunk, hanem rendeltünk. Ez azért fontos, mert nagyon hirtelen volt rá szükségünk. Mivel szerettem a meglepetéseket, megkértem a nőgyógyászomat, hogy semmiképp se mondja meg, hogy milyen nemű a gyerekem. Ezt ő úgy értelmezte, hogy azt sem kell közölnie velem, hogy ketten vannak. (Az ultrahang képre soha nem néztem rá, mert valamiért ijesztőnek találom). Úgy hogy, körülbelül hat hónapos terhes voltam, amikor már elkerülhetetlen volt, hogy ne jöjjön szóba, hogy ketten vannak. Ekkor kicsit pánikba estünk, főleg, hogy addig mindent elintéztünk, ami egy gyerek fogadására szükséges, és most újból kellett mindent terveznünk. Viszont én, ekkora hassal már kevésbé voltam flexibilis és nem volt kedvem vásárolgatni járni. Miután eladtuk a használatlan egyszemélyes babakocsinkat egy ismerősünknek, úgy döntöttünk, hogy az internetről fogunk keresni újat. Ekkor ajánlotta egy távolabbi ismerősöm a babakocsik.hu oldalt, ahol bő választékot találtunk iker babakocsikból is. Szóval így sikerült beszereznünk ezt a csodát, ami végig virrasztotta velünk az első egy évet.

A kávéról természetesen azóta sem mondtam le (a terhességi időszak alatti szünet is elég megviselő volt). De szerencsére ma már nap két kávéval is boldogan esek át a napjaimon és nem kell literenként igyam, hogy túl tudjam élni a saját életemet.