Dobos pavel hagyja abba a dohányzást


Vagy három óra hosszat némán és lassan vonultunk a sötétben, felszántatlan, hóval be nem lepett mezőkön és alacsony bozóton át, mely recsegett az ágyúkerekek alatt. Végül, miután átkeltünk egy sekély, de rendkívül sebes patakon, megállítottak minket, s az elővéd felől szaggatott puskaropogást hallottunk. Ezek a hangok, mint rendszerint, különösen pezsdítően hatottak valamennyiünkre.

A csapat szinte felébredt: a sorok közül beszélgetés, mozgás és nevetés hallatszott. A katonák birkóztak egymással, volt aki ugrándozva topogott, mások kétszersültet majszoltak, vagy dobos pavel hagyja abba a dohányzást puskájukat kapkodták vigyázzba és lábhoz. Közben dobos pavel hagyja abba a dohányzást a sötétség észrevehetően oszladozni kezdett, a nedvesség érezhetőbbé lett, és a környező tárgyak lassan előbukkantak a homályból.

Már megkülönböztettem a zöld ágyútalpakat és lőszereskocsikat, az ágyúk ködpárával borított rezét, az ismerős, akaratlanul is a legapróbb részletekig megismert katonaalakokat, a pejlovakat és a csillogó szuronyú gyalogos-sorokat, amint hátukon cipelték a borjút, a puskavesszőt és a csajkájukat. Két évvel ezelőtt abbahagyta a dohányzást ismét elindítottak minket, s miután az úttalan terepen néhány száz lépést tettünk, kijelölték helyünket.

Jobb felől egy kanyargó folyócska meredek partját és egy tatár temető magas faoszlopait láttuk, bal felől és előttünk a ködön át fekete sáv látszott.

A szakasz lekapcsolta a lövegeket a mozdonyokról. Fedezetünk, a nyolcadik század, gúlába rakta puskáit, s egy zászlóalj katona puskával és fejszével az erdőbe ment. Öt perc sem telt belé és mindenfelől ropogni, füstölögni kezdtek a tábortüzek, a katonák szétszéledtek, kézzel-lábbal szították a tüzeket, gallyakat és rönköket cipeltek, míg az erdőben szüntelenül zuhogtak a fejszék százai meg a ledűlő fák. A tüzérek, némiképp versengve a gyalogosokkal, előbb készítették el a maguk máglyáját, s noha már annyira égett, hogy két lépésre sem lehetett megközelíteni, és a sűrű fekete füst áthatolt a jégkérges gallyakon, melyekről cseppek hullottak sisteregve a lángokba, amint a katonák rászorították a tűzre, alul pedig zsarátnok keletkezett, s az elhalt fehér színű fű megolvadt a tűzrakás körül - mindez nem volt elég a katonáknak: egész szálfákat cipeltek, avart dugdostak a tűz alá, és egyre magasabbra szították.

Mikor a tűzrakáshoz léptem, hogy cigarettára gyújtsak, Velencsuk, aki máskor is készséges volt, most azonban, mint aki vétkezett, valamennyinél buzgóbban sürgölődött a tűzrakás körül, hirtelen igyekezetében legbelülről puszta kézzel kapott ki egy darab parazsat, kétszer is átdobta egyik kezéből a másikra, majd a leszokni a dohányzást.

Futni akarok hajította. Amikor végre Velencsuk segítsége nélkül - megint a kezével akart kikapni egy parázsdarabot - rágyújtottam a cigarettára, ő megégetett ujjait bekecsének hátsó szárnyához dörzsölte, és, nyilván azért, hogy éppen csináljon valamit, felemelt egy nagy platánrönköt, s lendülettel a tűzrakásra dobta.

Amikor végül úgy vélte, hogy megpihenhet, közvetlenül a tűz mellé lépett, széttárta köpenyét, amelyet körgallérként hátragombolva viselt, szétterpesztette lábát, előrenyújtotta nagy, fekete kezét, és kissé félrehúzva száját, hunyorgott. Ottfelejtettem a pipámat. Ez ám a nagy baj, testvérek - mondta rövid hallgatás után s anélkül, hogy különösképpen valakihez intézte volna szavát. S ebbe a háromba sorolhatók valamennyi hadsereg katonái: kaukázusiak, sorkatonák, gárdisták, gyalogosok, lovasok, tüzérek stb.

Ez a három főtípus, melynek sok alosztálya és átmeneti alakzata van, a következő: 1. Az alázatosak alcsoportjai: a a hidegvérű alázatosak, b a szorgalmas alázatosak. A parancsoló hajlamúak alcsoportjai: a a szigorú parancsoló hajlamúak és b a politikus parancsoló hajlamúak. Az elszántak alcsoportjai: a a kedélyes elszántak és b a romlott lelkű elszántak.

A leggyakoribb típus - ez a legkedvesebb, legrokonszenvesebb, ez egyesíti magában leginkább a legszebb keresztényi erényeket: a szelídséget, a jámborságot, a béketűrést és az isteni akaratban való megnyugvást - dobos pavel hagyja abba a dohányzást az alázatos típus.

A hidegvérű alázatosak megkülönböztető tulajdonsága a rendíthetetlen nyugalom és minden lehető viszontagság megvetése. Az alázatos borissza megkülönböztető tulajdonsága a csendes költői hajlam és érzelmesség: a szorgalmasak megkülönböztető tulajdonsága a céltalan munkaszeretettel és buzgósággal párosuló korlátolt elmebeli képesség.

A parancsoló hajlamúak típusai viszont általában túlnyomórészt a közkatonák felsőbb szféráiban találhatók meg: az őrvezetők, altisztek, tűzmesterek stb.

TANULMÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL X

A második alcsoport a politikus parancsoló hajlamúakból áll, ez egy idő óta erősen terjedni kezd. A politikus parancsoló hajlamú mindig ékesszóló, tanult; rózsaszínű inget visel, nem eszik a közös kondérból, néha Muszat-dohányt szív, önmagát hasonlíthatatlanul többre tartja az egyszerű közkatonánál, pedig ritkán olyan jó katona, mint az első csoportba tartozó parancsoló hajlamú.

dobos pavel hagyja abba a dohányzást mellkasi fájdalom mozgásra

Az elszánt típus ugyanúgy, mint a dobos pavel hagyja abba a dohányzást hajlamú, kellemes, ha az első csoportba tartozik, a kedélyes elszántakhoz, akiknek jellegzetessége a rendületlen jókedv, az általános igen nagy hozzáértés, a jellem gazdagsága és a vakmerőség - viszont ugyanolyan szörnyen ostoba, ha a második alcsoportba tartozik, a romlott lelkű elszántakhoz, akikről azonban az orosz hadsereg dicséretére meg kell mondanom, hogy igen ritkán fordulnak elő, és ha előfordulnak is, maga a katonák közössége különíti el őket társaiktól.

Ennek az alcsoportnak legfőbb jellemvonásai a hitetlenség és a vétkezésben tapasztalható bizonyos hetykeség. Velencsuk a szorgalmas alázatosak alcsoportjába tartozott.

Kisorosz eredetű volt, már tizenöt esztendőt töltött szolgálatban és jóllehet szürke s nem is túlságosan ügyes katonának, de jámbornak, jólelkűnek és különösképpen, noha rendszerint rosszkor, szolgálatkésznek bizonyult, és rendkívül becsületes is volt. Azt mondom, rendkívül becsületes volt, mert az elmúlt esztendőben egy alkalommal igen szembetűnően megmutatta ezt a jellemvonását. Meg kell jegyeznem, hogy csaknem minden egyes katonának van valami mestersége.

A legelterjedtebb mesterségek: a szabó és a csizmadia. Velencsuk az előbbit tanulta ki, sőt, abból ítélve, hogy maga Mihail Dorofejics őrmester is véle varratott, meglehetős ügyességre tett szert. Az elmúlt esztendőben Velencsuk a táborban egy könnyű köpenyt kezdett varrni Mihail Dorofejicsnek, ámde azon a bizonyos éjszakán, amikor a kiszabott posztót a hozzávaló kellékekkel együtt sátrában a feje alá tette, baj történt: a posztó, amely hét rubelbe került, az éjszaka folyamán eltűnt!

Velencsuk könnyes szemmel, sápadt, reszkető ajakkal és visszafojtott zokogással jelentette az őrmesternek. Mihail Dorofejics megharagudott. Haragjának első pillanatában meg is fenyegette a szabót, de aztán, pénzes és jóindulatú ember lévén, legyintett és nem követelte, hogy Velencsuk térítse meg a köpeny árát.

Akárhogy is szorgoskodott a szorgalmas Velencsuk, akármennyit mesélgette siránkozva balszerencséjét, a tolvaj nem került elő. Bár erős gyanú terelődött egy romlott lelkű elszánt katonára, Csernovra, aki ugyanabban a sátorban aludt, tényleges bizonyíték azonban nem volt.

férje abbahagyta a dohányzást

A politikus parancsoló hajlamú Mihail pénzes ember volt, mert bizonyos ügyleteket bonyolított le a raktárkezelő altiszttel meg a bevásárlóval - az üteg arisztokratáival - és csakhamar teljesen megfeledkezett az extra köpeny eltűnéséről; Velencsuk viszont nem felejtette el balszerencséjét. A közlegények beszélték: ebben az időben aggódtak érte, hogy még kezet emel magára, vagy megszökik a dobos pavel hagyja abba a dohányzást, olyan nagy hatással volt reá az a szerencsétlenség.

Nem ivott, nem evett, sőt dolgozni sem tudott, és egyre csak sírt. Három nappal utóbb felkereste, Mihail Dorofejicset, halálsápadtan, reszkető kézzel előhúzott felhajtott kabátujjából egy ötrubelest, odanyújtotta. Ezt is Zsdanovtól kértem kölcsön - mondta megint szipogva - a hátralevő két rubelt bizisten az első keresetemből megadom. Az az ember hogy ki volt az az ember, azt maga Velencsuk sem tudta gazemberré tett engem az ön szemében.

Az az ember - gonosz a lelke az alávalónak! A legjobb, szélvédett helyen, egy hordócskán ült szakaszunk tűzmestere, Makszimov és pipázott. Ennek az embernek testtartása, tekintete és minden mozdulata elárulta, hogy hozzászokott a parancsoláshoz és ismeri saját értékét, nem is szólva a hordócskáról, amelyen ült s amely pihenőkor a hatalom jelvénye volt, valamint nanking szövettel borított bekecséről.

Amikor odaléptem, felém fordította fejét, szemét azonban tovább is a tűzre szegezte; és csak jóval utóbb történt, hogy feje elfordítása után tekintetét is reám irányította. Makszimov telkes gazda volt, pénznek sem volt híján, és az oktató dandárnál iskolát járt, tudásra tett szert. Iszonyatosan gazdag és iszonyatosan tudós volt, így mondták a katonák. Emlékszem, egyszer az ívelt lövés gyakorlásakor kvadránssal magyarázta a köréje gyűlt katonáknak, hogy a vízszintező dobos pavel hagyja abba a dohányzást olyasmi, ami bekövetkezik, ha az atmoszferikus higany mozgásba kerül.

Valójában Makszimov korántsem volt ostoba, és kitűnően értette a maga dolgát, csak egy szerencsétlen furcsasága volt: olykor szándékosan úgy beszélt, hogy senki sem volt képes megérteni és - ebben bizonyos voltam - tulajdonképpen ő maga sem értette saját szavait. Különösen a "bekövetkezik" és "lezajlik" szavakat szerette, dobos pavel hagyja abba a dohányzást valahányszor ezt mondta: "bekövetkezik" vagy "miután lezajlott", akkor én már előre tudtam, hogy mindabból, amit ezután mond, egyetlen szót sem fogok megérteni.

A közlegények viszont - amennyire megállapíthattam - éppen ellenkezőleg, szívesen hallgatták, hogy "bekövetkezik", és mély értelmet sejtettek mögötte, jóllehet éppoly kevéssé értették szavát, mint jómagam, ők azonban ezt az érthetetlenséget kizárólag tulajdon ostobaságukkal magyarázták, és még inkább tisztelték Fjodor Makszimicsot. Egyszóval: Makszimov politikus parancsoló hajlamú volt.

A másik katona, aki a tűznél éppen lábbelijét húzta fel újra eres, vörös lábára, Antonov volt: ugyanaz az Antonov főtüzér, aki már harminchétben, amikor egyszer harmadmagával fedezet nélkül maradt az ágyúnál, lövéseivel visszaverte az erős ellenséget, és két golyósebezte combbal tovább járkált az ágyú körül, s töltögette.

És valóban, furcsa természete volt: józan állapotban nyugodtabb, békésebb és megbízhatóbb volt bárkinél; ha azonban ivott, akkor egészen megváltozott: nem ismert elöljárót, verekedett, tombolt, teljesen hasznavehetetlen katona lett.

Nem is egészen egy hete múlt, amidőn húshagyókor lerészegedett, és hiába volt minden fenyegetés, figyelmeztetés, hiába kötötték ki az ágyúkhoz, ő mindezek után, ismét és egészen nagyböjt első hétfőjéig ivott és duhajkodott. Majd az egész böjti időszakban, nem törődve azzal a csapatparanccsal, hogy mindenki ehet böjtszegő ételt, ő csak kétszersülttel táplálkozott, és az első héten még a megállapított egy kancsó pálinkát sem vette át.

Egyébként látni kellett ezt a középtermetű, vaskeménnyé kalapált figurát, kurta, görbe lábait és csillogó, bajuszos képét, amikor ittas állapotban eres kezébe kapta dohányzási teszt ingyenes balalajkát, és megvetően körülpillantva, rázendített a "Barinyá"-ra, vagy rendjelekkel teleaggatott köpenyét panyókára vetve, kezét kék nanking nadrágjának zsebébe dugva haladt végig az utcán - látni kellett katonabüszkeségtől sugárzó arcát és minden civil dolognak azt a megvetését, amely ilyenkor az dobos pavel hagyja abba a dohányzást látszott; mindezt látni kellett ahhoz, hogy az ember megértse: bizony ilyen percekben képtelen lett volna megállni, hogy össze ne verekedjék egy ráförmedő vagy egyszerűen csak elébe kerülő tisztiszolgával, kozákkal, gyalogossal vagy valami áttelepülttel, általában bárkivel, aki nem volt tüzér.

Verekedett és dorbézolt, nem annyira a maga mulatságára, mint inkább azért, hogy ébren tartsa annak az egész katonaságnak szellemét, amelynek - véleménye szerint - ő volt a képviselője.

Nagyon szeretnék abbahagyni a dohányzást

A harmadik katona, aki a tűzrakásnál guggolt, Csikin hajtótüzér volt, függő a fülében, madárarcán rövid sörtebajusz dobos pavel hagyja abba a dohányzást porcelán pipa a fogai között. Csikin kedveském, ahogyan a katonák nevezték, a kedélyesek közé tartozott. Csikorgó fagyban, térdig sárban, két napig étlen-szomjan, meneteléskor, szemlén, oktatáskor - ez a kedves ember mindig és mindenütt fintorokat vágott, lábát tánclépésre illesztette, és olyan tréfákat ontott magából, hogy az egész szakasz gurult a nevetéstől.

Pihenő alkalmával vagy a táborban mindig fiatal katonák gyűrűje sereglett Csikin köré, ezekkel ő vagy filkót játszott vagy meséket mondott nekik a furfangos katonáról meg az angol lordról, vagy utánozta a tatárokat, a németeket, vagy egyszerűen csak megjegyzéseket tett, de olyanokat, hogy a többiek majd meghaltak a nevetéstől. Szó, ami szó, kedélyes hírneve már annyira elterjedt az ütegnél, hogy elegendő volt kinyitnia száját és kacsintania, s máris kitört az általános hahotázás - de valóban sok igazi komikum és meglepetés volt benne.

Megvolt az a képessége, hogy minden dolognak felfedezze különlegességét, azt, ami másoknak eszébe sem jutott; és ami a legfőbb, azt a tehetségét, hogy mindennek a tréfás oldalát lássa, semmiféle megpróbáltatás sem vehette el tőle. A negyedik katona fiatal, jelentéktelen gyerkőc volt, az előző esztendőben sorozott regruta, aki most vett részt először hadműveletben.

Füstben állt és oly közel a tűzhöz, hogy úgy látszott, mintha elnyűtt bekecse mindjárt meggyulladna; ámde széttárt kabátszárnya, nyugodt, önelégült testtartása, görbén tartott lába, mind arra vallott, hogy nagy élvezetben van része.

dobos pavel hagyja abba a dohányzást

S végül az ötödik katona, aki kissé távolabb ült a tűztől, és valami pálcikát farigcsált - Zsdanov apó volt. Zsdanov idősebb volt valamennyi közlegénynél, aki az ütegnél szolgálatot teljesített, mindnyájukat még regruta korukból ismerte, és régi megszokásból mind apónak hívták. Azt beszélték róla, hogy sohasem ivott, nem dohányzott, nem kártyázott még orronverősdit semnem szitkozódott csúnya szóval.

Minden szabad idejét a csizmadia mesterségnek szentelte, ünnepnapokon, ahol lehetett, templomba ment vagy filléres gyertyát állított a szentkép elé, és felnyitotta a zsoltárkönyvet, az egyetlen könyvet, amelyből olvasni tudott. A katonákkal keveset törődött, a magasabbrangúakkal, még ha fiatalabbak voltak is nálánál, hidegen udvarias volt, az egyenrangúakkal, minthogy nem ivott, kevés alkalma volt érintkezni; különösen szerette azonban a regrutákat és a fiatal közlegényeket: ezeket mindig pártfogásába vette, oktatgatta és gyakran segítette.

Az ütegnél mindenki kapitalistának tartotta, mert huszonöt rubele volt, amit szívesen adott kölcsön egy-egy valóban rászoruló katonának.

Ugyanaz dobos pavel hagyja abba a dohányzást Makszimov, aki ekkor tűzmester volt, mesélte magáról, hogy amikor tíz esztendővel azelőtt újoncként érkezett ide, és az öreg, ivós katonák elitták a nála levő pénzt, akkor Zsdanov dobos pavel hagyja abba a dohányzást szerencsétlen helyzetét, magához hívta, szigorúan megrótta viselkedéséért, meg is ütötte, felolvasta neki a katonák viselkedésére vonatkozó szabályzatot, majd amikor útjára bocsátotta, egy inget adott neki - mert Makszimovnak már inge sem volt - és egy félrubeles pénzt.

Ő segített Velencsuknak is, akit általában pártfogolt újonckora óta, amikor az a szerencsétlenség történt vele az eltűnt köpennyel, és huszonöt esztendős szolgálata alatt sok-sok más katonán is segített. Szolgálatban kívánni sem lehetett nálánál hozzáértőbb, vitézebb dobos pavel hagyja abba a dohányzást pontosabb katonát; de túlságosan jámbor és jelentéktelen volt ahhoz, hogy tűzmesterré léptessék elő, ámbár tizenöt éven át volt főtüzér. Zsdanov egyedüli öröme, sőt szenvedélye a dal volt; némelyiket különösen szerette, és mindig maga köré gyűjtötte a fiatal katonák közül a dalos szájúakat, s jóllehet ő maga nem tudott énekelni, közöttük állt és kezét bekecsének zsebébe dugva, lehunyt szemmel, feje és arcizma mozgatásával fejezte ki, hogy együtt érez dobos pavel hagyja abba a dohányzást.

Nem tudom, miért, de az arcizomnak ezt az egyenletes fültövi mozgását, amit csupán dobos pavel hagyja abba a dohányzást fedeztem fel, valahogyan szokatlanul sokatmondónak láttam. Galambősz feje, feketére festett bajusza és napbarnított ráncos arca első tekintetre szigorúnak és kíméletlennek mutatta: aki azonban közelebbről nézett nagy, kerek szemébe, különösen olyankor, ha ez a szem mosolygott ajkával sohasem nevetettazt hirtelen valami szokatlanul szelíd, szinte gyermekes kifejezés nyűgözte le.

Ez ám a nagy baj, testvérek! Természetesen mindnyájan gurultak a nevetéstől. He, Velencsuk? Velencsuk félig feléje fordult, sapkájához emelte kezét, de aztán leengedte.

hogyan lehet leszokni a dohányzásról reggel ismét leszokni a dohányzást, elkezdett mit csinálni

Ezért nem dicsérik meg a magunkfajtát. Tizenhat esztendeje szolgálok, de ilyesmi még nem történt velem. Amikor azt mondták, hogy lövegkezelőknek sorakozó, én felcihelődtem, amint kell, akkor még semmi sem volt, hirtelen azonban a parknál úgy rámjött És hogy miképp aludtam el, azt magam sem vettem észre, testvérek!

Bizonyára álomkór - tette hozzá. Egyszer keltegetni kezdték, azt hitték, hogy alszik, pedig már holtan feküdt. Arra is mindig rászállt az álom. Úgy bizony, kedveském! Csak ne pipeskedjél Modeira, Divirier-fajta, edény nélkül, mondom, negyvenkettő súlyra. Csikin a tűzhöz hajolt, egy pálcikával kikapart egy parázsdarabot, a pipájára tette, és szótlanul, mintha észre sem venné a hallgatóiban felkeltett néma kíváncsiságot, hosszasan szívta kapadohányát.

TANULMÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL X

Amikor végül elegendő füsttel töltekezett, elhajította a parazsat, még hátrább csapta sapkáját, és meg-megrándulva, kissé mosolyogva folytatta: - Azt is megkérdezték, hogy öcsém, azt mondják, mifélék ott azok a cserkeszek, vagy azt mondják, törökök, akiket ott a Kavokázusban, azt mondják, ütni szoktak? Azt mondom: mifelénk, kedveském, cserkesz nemcsak egyféle van, hanem sok.

Ha abbahagyja a dohányzást, mi az előnye? hogyan lehet leszokni a dohányzásról depresszióval

Vannak amolyan tavlinok, akik a sziklás hegyekben laknak, és kenyér helyett követ falnak. Amolyan nagyokat, mondom, mint egy jókora kölönc, és csak fél szemük van a homlokukon, a kucsmájuk pedig vörös, ugyanúgy lángol, mint az, amelyik terajtad dobos pavel hagyja abba a dohányzást, kedveském!

A fiatal regruta ettől a váratlan megszólítástól hirtelen leguggolt, a térdére csapott, kacagott és annyira köhögni kezdett, hogy elfúló hangján alig tudott ennyit mondani: "Nézd csak, a tavlinok! Mindig kettesben járnak, mondom, egymás kezét fogják és úgy futnak, mondom, olyan gyorsan, hogy az ember még lovon sem érheti utol őket. Ha széttéped a kezüket, vér folyik belőle, és akárcsak a kínainak: ha a sapkáját leveszed, abból is az folyik, vér. Hát úgy, azt mondom, hogy elkapják az embert, megnyitják a hasát, a beleit meg a kezükre göngyölik, egyre csak göngyölik.

Ők göngyölik, az ember meg nevet; addig nevet, amíg el nem száll a lelke Aztán kezdtem nekik mesélni a Kizbek hegyről, amelyiken egész nyáron át el nem olvad a hó, ezt aztán tréfának vették, kedveském! Ki hallott már olyant: hogy nagy hegy és a tetején nem olvad el a hó. Nálunk öcsém, csak holmi kis dombocskák vannak, de olvadáskor mégis ott olvad legelőször, amikor az árokban még hó fekszik.

Eredj már! Előttünk, a kivágott erdő mögött meglehetősen nagy tisztás nyílt.

Fehér Elephánt - Kulturális Ajánló Portál

A tisztáson minden irányból hol fekete, hol tejfehér, hol lila máglyafüst terjengett, s a köd fehér rétegei furcsa alakzatokban úsztak. Messzi előttünk olykor-olykor tatár lovasok csoportjai bukkantak fel, s a mi karabélyaink, az ő puskáik és egy ágyú ritka lövése hallatszott.

A fedezetünkül szolgáló kilencedik vadászzászlóalj parancsnoka odalépett az én ágyúimhoz, és három tatár lovasra mutatva, akik éppen az erdő előtt, tőlünk mintegy hatszáz ölnyi távolságban ügettek, azzal a különös szeretettel, amellyel általában minden gyalogos tiszt viseltetik a tüzérségi tüzelés iránt, megkért, hogy lőjek ki rájuk egy golyóbist vagy egy gránátot. Nem lehetne ezeket, nagyon kérem Remekül látni, nagyságos uram! Ott fehérlik a füstje - mondta Velencsuk a katonák mögöttünk álló csoportjában.

Most mindjárt, már közel kerültek egymáshoz, kérem, adja már ki a parancsot, hogy tüzeljenek - unszolt tovább a gyalogosparancsnok.

== DIA Könyv ==

Bevallom, nekem is nagy kedvem volt rá, és megparancsoltam, hogy irányozzák be a kettes ágyút. Alig mondtam ki, a gránátot máris leporolták, odaküldtek, és Antonov, az irányzó vázhoz tapadva, két vaskos ujját az ellenzőlaphoz szorítva, már jobbra és balra vezényelte a csövet. Még, még egy kissé Így jó - mondta és büszke pillantással lépett el az ágyú mellől. A gyalogos tiszt, én meg Makszimov egymás után az irányzóhoz hajoltunk, és mind elmondtuk különböző véleményünket.

A legénység széthúzódott.